Bibliofil szalon

Második évfolyam. 45. szám. Hímzésmintával és egy metszettel.

A kortársak – Áldor Imrétől tudjuk – afféle „női” Vasárnapi Újságot láttak a Nővilágban (1857. január 8.–1864. szeptember 25.). A Budapesti Viszhang glosszája szerint: „E lap általán mindazzal foglalkozand, ami a nővilág physikai, erkölcsi, nyilvános, s magánéletét érdekelheti”. Szerkesztője, a költőként és publicistaként akkor már neves Vajda János (1827–1897) egyik, programadó cikkében Néhány szó – négyszemközt (1858. október 31., 44. sz.), mintegy a lap fő szándékára utalón – azt a problémát feszegeti: „hogyan s miképpen múlhatnák felül jelennen hölgyeink a férfiakat legmagasztosabb erényeink, a hon és mívelődés szeretetében”. „A szellemi mívelődés – figyelmeztet továbbá – együttjár a nőnem felszabadulásával (…) a mívelődés a nőnem megváltása! (…) minél inkább terjed a míveltség valamely népnél, a nők állása annál tisztesebb”.

A nőnem szellemi és gazdasági munkára nevelésének, az emancipációs törekvések már említett célkitűzésének jegyében fogannak az orgánum más közleményei is. Például Vajda tanulmányai legtöbbje: A szépről a szépekhez, Arany János, Ez új esztendőben, Villequierben, Széptani levelek, ezek az írások mindig a nőkhöz szólva, valamely általános elvből kiindulva, irodalmi, esztétikai kérdéseket állítanak vizsgálódásaik fókuszába, Jósika Júlia, a Brüsszelben, emigrációban élő Jósika Miklós hitvesének munkái, aki európai szempontú témái sokfélesége, közvetlen hangja okán lett a lap egyik „legjobban csalogató értéke”, azután az olyan cikkek, mint a Kempelen Rizáé (A nők világa), az Sz. Ch. Augusztáé (A házinő, anya és honleány), vagy Thulmon Jozefa népszerű sorozata, a Jeles nők arcképcsarnoka.

A szerkesztő ilyen irányú elhatározásáról tájékoztat egyébként a koncepciót minden lapunk esetében tömören meghatározó alcím is: „Hetilap a magyar hölgyek számára”. (A divatlap megjelölés tehát már nem szerepel! Más lapra tartozik, hogy az előfizetési felhívás gondosan mérlegelt kiadói propaganda-szempontból, még minden alkalommal szépirodalommal egybekapcsolt divatlapként emlegeti, és rovatai között – női lapról lévén szó – a divatképekkel ékített Divat is szerepel). Azt meg a programnyilatkozatból tudjuk, hogy elsősorban a „középrend” asszonyai és leányai számára készült {II-1-436.} (mint ahogy a „szegényebb középrend” számára szerkeszti Vajda 1861-ben kiadott „politikai és ismeretterjesztő néplapját”, a Csatárt is).

A Nővilágból – bár sok eleme élt benne – nem lett az emancipációra vágyódó nők kalauza. De: a kezdet félszeg próbálkozásainál tart még a mienkénél fejlettebb viszonyok között működő német sajtó is. Mint ahogy odaát az 1866-ban startoló Neue Bahnen lesz e törekvések első klasszikus orgánuma, úgy nálunk is a hatvanas években válik azzá, többszöri „pályamódosítás” után, Szegfi Mórné Kánya Emília említett lapja, a Családi Kör.

A Nővilág – pályatársaihoz hasonlóan – nem tudta magát az irodalmi divatlapok évtizedes gyökeret eresztett hagyományaitól és gyakorlatától teljesen függetleníteni, és a radikális szakítás – figyelembe véve jobbára provinciális tájékozódású előfizetőit – talán nem is lett volna szerencsés az olvasóközönség visszahódítását programként hirdető korban. A hogyan tovább keresése közben az enciklopédikus orgánumok hatása alól sem tudják (s többnyire nem is akarják) kivonni magukat az említettek, nemcsak ezek korszerűbb, sokoldalúbb tematikája, hanem – ebből következően – látványos közönségsikerük miatt sem. Vajda még híres röpiratában, az 1862-ben kiadott Önbírálatban is fölemlíti, hogy a német Gartenlaubenak „120 000 mond százhúszezer előfizetője van”, több mint az összes magyar divatlapnak. Ám az elhatározó lépéshez – mindezeken túl – nemcsak a Divatcsarnoknak vagy a Napkeletnek, de a Nővilágnak sem állt megfelelő munkatársi gárda a rendelkezésére, sem minőségben, sem mennyiségben.