Elbeszélések az ifjuságról.
Mikszáth Kálmán (1847-1910).
Író, újságíró, szerkesztő, a magyar kritikai realista próza nagy mestere, a MTA tagja (l. 1889, t. 1905).
A szegedi, majd budapesti újságíró első novelláskötetei (Tót atyafiak, 1881, A jó palócok, 1882) hozták meg a sikert, a népszerűséget. A dzsentriosztály szatirikus tablói, például A Noszty fiú esete Tóth Marival regénye (1907) mellett megmarad a társadalom kritikus rajzainál. A Beszterce ostroma (1895) című regény Don Quijote-i figurája inkább az elmúlt, dicsőbb századokba menekül, az Új Zrinyiász (1898) közéleti szatírájában csupán a csoda segítségével változhatnak meg az öncélú közéleti viszonyok. Szintén a csoda, a nép életének mindennapi misztikus motívuma az alapja a Szent Péter esernyője (1895) regényének. Művei a romantika és a realizmus stílusjegyeit összekötve a korszak legeredetibb, legélvezetesebb alkotóját adják.
Regényeinek, rajzainak fő tárgyköre a népélet mellett a vidéki kisnemesség, a vármegyei élet, a «gentry»-osztály, melynek erényeit és hibáit sok szeretettel, de humorral is mutatja be s hanyatlását szabadelvü tendenciával rajzolja (a gentry-ellenes Siecle M.-nak e műveit szorgalmasan fordíttatja franciára).
Műveit a világ sok nyelvén olvassák. Írói pályája egybeesik az országnak a kiegyezést követő fejlődésével. Írásművészetét azonban nem a hibák és bűnök elkendőzésének szolgálatába állította, hanem tükröt igyekezett tartani korának. Közvetlen hangú élettörténetét özvegye írta meg, amely mindmáig a Mikszáthra vonatkozó ismeretanyag egyik leggazdagabb forrása.
Eddig megtekintett könyvek
