Régiségek

Ritka mint minden arany 8 Forint.
Átmérő: 21 mm
Tömeg: 6,452 g
Összetétel: 900‰ Au
Perem: Recés
Előlap: FERENCZ JÓZSEF I.K.A.CS. ÉS M.H.S.D.O.AP.KIR., I. Ferenc József (idősebb), verdejegy
Hátlap: MAGYAR KIRÁLYSÁG, középcímer, értékjelzés, verési évszám

A porosz-osztrák háborúnak az Osztrák Császárság pénzrendszere szempontjából két fontos következménye volt: a kiegyezés, illetve Ausztria kizárása az Egyletből (németül Deutsche Münzverein). A létrejővő Osztrák–Magyar Monarchia ugyan megtarthatta a 45 forintos ezüstpénzlábat (így megmaradt az osztrák értékű forint elnevezés is), de egyleti tallérokat vagy egyleti szabvány szerinti aranykoronásokat nem verhetett. Az amerikai ezüsttermelés fokozódása azonban mind jobban csökkentette az ezüst piaci árfolyamát, ami bizonytalanságnak tette ki az ezüstalapú valutákat. Ez egyre sürgetőbbé tette az aranyalapra való áttérést, így a Monarchia (a dukátok verése mellett) 1870-ben megkezdte a Latin Éremunió szabványa szerinti aranypénzek verését. Az osztrák-magyar veretek egyedülállóak voltak abból a szempontból, hogy az értékjelzést frankban és forintban is feltüntették, a forint névérték azonban nem volt kötelező érvényű. Mindenesetre az aranyalapú valuta névleges aranytartalma 0,72858 (45/62) gramm volt forintonként, míg a törvényes ezüstvaluta 11,111 (100/9) gramm színezüstöt tartalmazott forintonként, tehát az arany-ezüst névlegesen rögzített értékaránya 1:15,3 volt, amely az ezüst értékét 1,25%-kal erősebben határozta meg az arannyal szemben, mint az 1:15,5 arányt használó éremuniós szabvány. Ez az áttérési kísérlet sikertelen volt, az aranyforintok megmaradtak kereskedelmi érmének, melyek elfogadása nem volt kötelező. Az ezüst árfolyamának további esése oda vezetett, hogy 1878 után az ezüstpénzek névértéke meghaladta a bennük lévő ezüst értékét, emiatt 1879-től megszüntették az ezüst szabad veretésének jogát. Az aranyalapra való sikeres áttérést a koronapénzrendszer bevezetése jelentette.

Magyarországi Verésüket az 1868. évi VII. törvény rendelte el és szabályozta. 1868-tól csak az egy-, négy-, tíz- és húszkrajcárosokat, az egyforintosokat és a dukátokat („aranyakat”) kezdték verni, ezeken a kiscímer szerepelt. Négykrajcárost csak 1868-ban vertek. A négy- és nyolcforintos aranyak verését a 1868. évi VII. törvényt módosító 1869. évi XII. törvény rendelte el, mely egyúttal a középcímer ábrázolását is előírta a kiscímer helyett (a középcímer 1890-től kiegészült Fiume címerével, így a veretés idejétől függően három címerváltozat fordul elő az érméken). Az aranypénzek verésének célja az aranyalapra való áttérés előkészítése volt, de annak bevezetéséig nem minősültek törvényes fizetőeszköznek, elfogadásuk alku tárgyát képezte. A félkrajcárosok verését az 1878. évi VI. törvény rendelte el, műszaki paramétereiről és külleméről az 1879. évi XXIV. törvény rendelkezett, de ezt az érmét kizárólag 1882-es évszámmal verték. Mivel a rézpénzek nem minősültek értékpénznek, verésüket minden alkalommal külön törvény rendelte el.

Az egyetlen korabeli emlékérmét a selmecbányai II. József altárna megnyitására verték, az érme (és különösen arany próbaverete) igen ritka.

Az érméket eleinte két pénzverdében verték: Körmöcbányán (verdejegy: KB) és Gyulafehérvárott (verdejegy: GyF), utóbbit 1871-ben bezárták. Ettől fogva 1918-ig az összes magyarországi veret a körmöcbányai verdében készült.