A Jókai-kódex (Ehrenfeld-kódex), a tulajdonképpeni legrégebbi magyar nyelvű könyv, a benne található Szent Ferenc legendája pedig a magyar nyelvű elbeszélő irodalom első emléke. A kézirat elejétől a végéig egyetlen kéz írása. Készülésének évét nem lehet pontosan meghatározni, írásképe alapján a 15. század második negyedéből származhat, de nyelvezete ennél régiesebb. Tartalma Assisi Szent Ferenc élete, s mint a szövegben sűrűn előforduló latinizmusokból látszik, határozottan latinról fordították magyarra. A latin Ferenc-legendának egy 16. századi velencei kiadása, „Speculum vite Beati Francisci et Sociorum eius" címen (1504) tartalmában megegyezik a Jókai-kódex-szel.
Rendkívül fontos a kódex szókincse, ugyanis számos mára kihalt szó található meg benne, amelyeket részben többi nyelvemlékünk sem ismer. Csak itt fordulnak elő: „hogyhana" (mintha), „leuzat", „lewzat" (botrány), „csittenet"m „csittehenet" (hallgatás).
Írásképére jellemző, hogy az „i" hangot rendszerint „y"-al írja, az „ö" és az „ü" között nem tesz különbséget, s az „f" hangzót néha minden jelentőség nélkül megkettőzi („fferencz", Ferenc, „ffarkas", farkas stb.)