Bibliofil szalon

148 képpel és 1 eredeti felvételek alapján rajzolt térképpel.

Angolból fordította Halász Gyula.

Stein Aurél (Pest, 1862. nov. 26. – Kabul, Afganisztán, 1943. okt. 28.): Belső-Ázsia világhírű kutatója, régész, nyelvész, az MTA kültagja (1895). Egy.-i tanulmányait Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte. 1887-ben avatták bölcsészdoktorrá. Utána azonnal angol szolgálatba állott. 1888-ban a lahorei Punjab Egy.-en a szanszkrit nyelv és irodalom tanára lett. 1894-ben jelent meg első tudományos műve (katalógus a kasmíri maharadzsa jammui könyvtárának mintegy 6000 szanszkrit kéziratáról kivonatokkal és magyarázó jegyzetekkel). Több művében foglalkozott az ind történelem és indoszkíta uralom vallási és művelődésviszonyaival, valamint az indo-iráni régi földrajzzal. 1888 – 96 között tett utazásain Kasmír emlékeit és topográfiáját tanulmányozta. 1900-ban indult el első nagy belső-ázsiai expedíciójára, amelyen K-Turkesztán homoksivatagjában régészeti kutatásokat folytatott, s átkutatta a Svar Hedin által felfedezett romokat. Maga is sok jelentős ősi romhelyet fedezett fel. 1908-ban második expedícióján, folytatva a. térképezést a Kuen-Lun főláncán, majd a Takla-Makán sivatagban és a Tarim mentén végzett ásatásokat. 1909 elején visszatért Európába és a Magy. Földrajzi Társaság meghívására Bp.-en is előadást tartott. Útjának eredményeit Serindia c. ötkötetes művében és The Thousand Buddhas (London, 1921) c. munkájában dolgozta fel. 1911-ben India É-Ny-i határán végzett archeológiai kutatásokat, 1912-ben az angol király az Indian Empire-rend Knight Commanderévé nevezte ki. 1913-ban megkezdte harmadik nagy belső-ázsiai kutatóútját, s három év alatt 18 000 km-t járt be: Turkesztánt az Oxus vidékétől a Góbi-sivatagig, a Kuen-Lunhegység vidékeit. Rendkívül gazdag tudományos anyag tanúskodik útjának eredményességéről. A művészettörténeti kutatás szempontjából is számos nagy jelentőségű leletet fedezett fel (Tunhuang művészeti emléke stb.). Számos tudományos ak. és társaság tagja, a cambridge-i és oxfordi egy. díszdoktora. A Magyar Földrajzi Társasági, 1922-ben alapított Lóczy-érmét ő nyerte el elsőnek. Könyvtárát az MTA-ra hagyta. – F. m. Homokba temetett városok (Bp., 1908, eredeti címe: Sandburied Ruins of Khotan), Középázsiai utam (Bp., 1909), Annual report of the archeological survey of India, frontier circle (Peshawar, 1911 – 12), Romvárosok Ázsia sivatagjaiban (Bp., 1913. eredeti címe: Ruins of Desert), Indiából Kínába. Harmadik utam Belső-Ázsiába, 1913 – 16 (Bp., 1923), Legbelsőbb Ázsia földrajzának hatása a történetben (Bp., 1925), Nagy Sándor nyomában Indiába (Bp., 1931), Ősi ösvényeken Ázsiába (Bp., 1934): Az indo-perzsa határvidék ősi története a földrajz és újabb kutató-utazások világában (Bp., 1935), Archcological exploration in Central Asia (London, 1939). – Irod. Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936), Rásonyi László: S. A. és hagyatéka (Bp., 1960), Kéz Andor: S. A. (Földr. Közl. 1962. 4. sz.), Vasváry Antal: S. A. (Élet és Tud. 1962. 50. sz.), Rásonyi László: S. A. (Term. tud. Közl. 1962. 12. sz.), Halász István: S. A. hagyatéka (Élet és Irod. 1963. 41. sz.), Halász Zoltán: Romvárosok a sivatagban (S. A. belső-ázsiai utazásai. Bp., 1966).